Simia Alba

Kutató és Fejlesztő Kft.

Hírek

ÚJ EGÉSZSÉGÜGYI INFORMATIKAI RENDSZER

ÚJ EGÉSZSÉGÜGYI INFORMATIKAI RENDSZER

2015. 12. 22.

2015. december 21-én sikeresen lezárult a Simia Alba Kft. projektje az Egységes Egészségügyi Informatikai Rendszer informatikai hátterének kutatásával kapcsolatban.

„Az Új Széchenyi Terv keretében megvalósított kutatás célja a technológiai alap megteremtése volt egy decentralizált, nagy földrajzi kiterjedésű, mégis egységes egészségügyi rendszerhez.” mondta el Varga Péter, a kutatás vezetője. „Egy olyan rendszerhez, ami az intézmények közötti vagy még összetettebb szinten is képes összehangolni az egészségügyi adatok tárolását és szolgáltatását.”

A kitűzött szeptember végi határidőre a projekt elért arra a pontra, hogy a begyűjtött egészségügyi adatok immár biztonsággal kezelhetők, tárolhatók és továbbíthatók, s ehhez teljes egészében rendelkezésre állnak a megfelelő informatikai eszközök és megoldások. A kutatási és fejlesztési feladatokon a Simia Alba Kutató és Fejlesztő Kft. és az MTA SZTAKI 70 munkatársa dolgozott 2013. szeptember 18. és 2015. december 21. között és a munka immár a piacra jutás fázisában folytatódik.

„Természetesen ez még csak a kezdet,” tette hozzá Varga Zoltán, a projektet kezdeményező Simia Alba Kutató és Fejlesztő Kft. tulajdonosa. „Most arra kell törekednünk, hogy olyan helyeken értékesítsük termékünket, ahol arra tudják használni, hogy hatékonyabbá tegyék az egészségügyi intézmények működését és a betegek ellátását.”

AZ EGYIPTOMI PIAC KAPUJÁBAN AZ ÚJ EGÉSZSÉGÜGYI INFORMATIKAI RENDSZER

AZ EGYIPTOMI PIAC KAPUJÁBAN AZ ÚJ EGÉSZSÉGÜGYI INFORMATIKAI RENDSZER

2015. 06. 05.

A Simia Alba Kutató és Fejlesztő Kft. a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézetével és a MIND Campus Kutatóintézet Közhasznú Nonprofit Kft.-vel együttműködve 700 millió forint uniós támogatást nyert az „Egészségügyi adatok modellezésének, kezelésének és hatékony szolgáltatásának kutatása” című pályázatra az Új Széchenyi Terv keretében.

A tudományos kutatási projektben a konzorcium tagjai olyan egészségügyi informatikai termékek (elsősorban egészségügyi adatbázisok kezelésére és táv diagnosztikára specializált IT rendszerek) előállítását is vállalták, amelyek az európai és a világpiacon is értékesíthetőek a magas szintű technikai tudás következtében. A kutatás eredményei már a projekt záró szakasza előtt sikert hoztak a konzorcium tagjainak, hiszen mind a kutatást, mind az időközben már létrejött termékeket bemutathatta a konzorciumot vezető Simia Alba Kft. a nemzetközi porondon is, ugyanis a társaság meghívást kapott a Magyar Nemzeti Kereskedőház Magyar Üzleti Fórumára.

Abdel Fattah El-Sisi egyiptomi köztársasági elnök úr, Orbán Viktor miniszterelnök úr és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédeit követően került sor a Simia Alba Kft. prezentációjára, amelyet követően igen jelentős érdeklődés volt tapasztalható a megjelent egyiptomi üzletemberek részéről a társaság tevékenysége, illetve informatikai termékei iránt.

Bízunk benne, hogy a GOP-1.1.1-11-2012-0407 számú, az „Egészségügyi adatok modellezésének, kezelésének és hatékony szolgáltatásának kutatása” című pályázat eredményei mihamarabb nemzetközi környezetben is értékesítésre kerülhetnek.

A Társaság célul tűzte ki a kutatás jövőbeni hátterének a megteremtését is, így folyamatosan várja a fejlesztés iránt érdeklődő, elkötelezett informatikai fejlesztők, mérnökök, kutatók jelentkezését.

EGÉSZSÉGÜGYI ADATOK MODELLEZÉSÉNEK, KEZELÉSÉNEK ÉS HATÉKONY SZOLGÁLTATÁSÁNAK KUTATÁSA UNIÓS TÁMOGATÁSBÓL

EGÉSZSÉGÜGYI ADATOK MODELLEZÉSÉNEK, KEZELÉSÉNEK ÉS HATÉKONY SZOLGÁLTATÁSÁNAK KUTATÁSA UNIÓS TÁMOGATÁSBÓL

2015. 06. 02.

A Simia Alba Kft. több hazai kutató intézettel együttműködve 700 millió forint uniós támogatást nyert az „Egészségügyi adatok modellezésének, kezelésének és hatékony szolgáltatásának kutatása” című pályázatra az Új Széchenyi Terv keretében. Ebben a projektben az Egységes Egészségügyi Informatikai Rendszer informatikai hátterének kutatása zajlik.

A Simia Alba Kutató és Fejlesztő Kft. 2012-ben alakult azzal a céllal, hogy olyan kutató és fejlesztő vállalat alapjait teremtse meg, amely képes az európai- és világpiaci fejlesztésekben partnerként vagy önállóan is részt venni. Eddigi egészségügyi területen szerzett tapasztalataink során szembesültünk azzal a jelentős problémával, miszerint a kommunikáció a különböző egészségügyi intézmények és szervek között nincs megoldva.

Jelen projektben a kutatásunk célja, hogy megteremtse a technológiai alapot egy decentralizált, nagy földrajzi kiterjedésű, de mégis egységes egészségügyi rendszerhez, ami intézmények közötti vagy még összetettebb szinten is képes összehangolni az egészségügyi adatok tárolását és szolgáltatását. Rugalmasan képes kielégíteni a magyar és több fejlett ország adatkezelési törvényeit és az országok közti adatforgalmat megvalósítani.